4+1 tipp a pihentető és nyugodt alvásért
Tudtad, hogy ma van Az alvás világnapja? Ez egy nemzetközi esemény, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az alvás fontosságára az életminőség szempontjából. Ezen a napon a világ számos országában orvosok, kutatók, gyógyítók és civil szervezetek fognak össze, hogy bemutassák: az álmosság és az alvatlanság egyre inkább népbetegség; megelőzésére, kezelésére sokkal több figyelmet kell fordítanunk.
Bevallom őszintén 6 óránál többet én sem szoktam aludni, pedig egy felnőttnek is legalább 7-8 órát kéne aludnia, hogy kipihenten ébredjen. Régebben - a gyerekek születése előtt - mindig magamtól keltem fel és pihentnek éreztem magam. A mennyiség mellett az alvás minőségére is érdemes figyelni. Egy jól megválasztott matrac és párna, kellemes hangulatú hálószoba sokat segíthet az alvás minőségén is.
Az amerikai National Sleep Foundation tanulmánya szerint egy óvodás korú (3-5 éves) gyermeknek 10-13 óra, míg egy iskolás (6-13 éves) korú gyermeknek 9-11 óra alvásra lenne szüksége. Nálunk 9 és 11 évesek a gyerekek, és bizony f9-kor lefekvés van, amit az esetek többségében 9-ig elhúznak, reggel viszont már f7-kor csörög a vekker. Tehát ez jó esetben 9 és fél, 10 óra alvást jelent. :-) Sajnos hétvégén sem jelent többet, mert már erre állt be a szervezetük és akkor is f7-7 óra magasságában felébrednek. A fentiek értelmében azt hiszem nem állunk rosszul az alvásidővel.
De nézzük mit tehetsz annak érdekében, hogy az ideális alvásmennyiség után is nyugodtan és pihenten ébredjenek a gyerekeid:
1. Napközben legyenek minél többet a szabadban, és mozogjanak sokat
Óvodás korban talán ezt nem nehéz megvalósítani. Viszont iskolás korban már nehezebb. Alsós korban még a szünetekben vagy a napi testnevelés órán csak lemennek az udvarra, de a felsősök már inkább az osztályteremben gubbasztanak, suli után pedig különféle edzések, foglalkozások vannak. Edzésre legideálisabb a 14-17 óra közti időszak.
2. Figyeljünk az étkezésre, nem mindegy mit esznek lefekvés előtt
Táplálkozási tanácsadó szerint nem mindegy, hogy a nyugodt alvás és a kellemes ébredés érdekében mit esznek este. Vannak kifejezetten nyugtató ételek, míg másokat nehezebb megemészteni.
3. Teremtsünk megfelelő alvási körülményeket
Lefekvés előtt szellőztessük ki a szobát! Az ideális szobahőmérséklet alvás idején 18-20 fok. Ha panelban laktok, és száraz a levegő, nem árt párásítani is. Szakemberek szerint sötétben jó aludni, de ettől a gyerekek félhetnek, ezért egy kis éjszakai világítás mindig legyen kéznél.
4. Alakítsatok ki közösen egy esti/nappali rutint!
A gyerekek életében a megszokott rutinoknak nagyon fontos szerepe van. Ez ad keretet a napjuknak, ez segíti őket eligazodni a világban, megkülönböztetni a nappalt az éjszakától. A rutin kialakításánál ne másra hallgass, hanem saját családod szokásait vedd figyelembe! Ami az egyik családnál működik, nem biztos, hogy a másiknál is.
Szánj elég időt a lefektetésre. Az esti menetrend nálunk a következő: vacsora, fürdés, fogmosás, majd lefekvés. Mi pici koruk óta mesélünk mind a mai napig. A mesélésre én kb. fél órát szoktam szánni. De teljesen változó, hogy melyik gyerekem alszik be előbb. Vannak olyan napok, hogy egymás után háromszor is el kell olvasni egy bizonyost részt a könyvből, mert hol az egyik, hol a másik gyerek alszik be előbb. És ugye egy folytatásos könyvnél nem mindegy, ha kiesik pár oldal. :-)
Ha nem alszanak még a fél óra végeztével, én akkor is ki szoktam jönni, hogy maguktól aludjanak el. Legyél Te is határozott ebben a kérdésben.
+1 Kis kedvencek - rongyik, plüssök, alvókendők
A nyugodt alvást segítheti még valamilyen plüssállat, rongyi, alvókendő is. Ezek az ún. konfort tárgyak, melyekhez általában már kis koruk óta ragaszkodnak. A 3-6 éves korú gyerekeknél még fontosabb szerepet töltenek be ezek a barátok. Segítik az elalvást, és emellett megnövelik a gyerekek biztonságérzetét is. De kiváló stresszoldó hatásuk is van: jó hozzájuk odabújni, ölelgetni őket.
Szabinak nagyon rövid ideig volt egy pici fiú alvóbabája, kinek a Pepe nevet adta. De nem sokáig aludt vele. Ellenben Bogival, aki 9 évesen még mindig alvókendővel, pontosabban annak a maradványával alszik. Még picibaba korában a frottír törülközőjéhez volt 4 db pici késztörlő is. És ő valamiért ezeket választotta alvótársnak. Nem egyszerre mind a négyet, de valahol mindig elhagytunk egyet, így volt utánpótlás. Ha elszakadt, meg kellett varrnom - mosni viszont nagy nehézségek árán sikerült csak. Ha titokban elcsentem, akkor a szerintem finom illatra jött a válasz, hogy most büdös. Sajnos most már elég ramaty állapotban van, de még nem válhatunk meg tőle.
Pszichológus szerint várjuk meg, míg ő maga válik meg ettől a tárgytól. Hát kíváncsi leszek mikor jön el ez a pillanat nálunk.
Ha úgy gondolod valamit kihagytam, ne fogd vissza magad, írd meg kommentben. Ha pedig tetszett, oszd meg másokkal is!
Nyugodt és pihentető alvást kívánok!
Szólj hozzá!