A bábozás titkos világa | baniko műhelye

A bábozás titkos világa

1962 óta minden évben március 27-én tartják a színházi világnapot az 1957-ben ezen a napon a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitójának emlékére. A világnap célja, hogy felhívják a figyelmet a kultúra fontosságára, a színházművészetre, tisztelegjenek a színészek, a színházban dolgozók előtt. És ugyan a bábszínháznak van külön világnapja - március 21. - én mégis arra kértem Esztert, hogy ezen a jeles napon merüljünk egy kicsit jobban bele a bábozás rejtelmeibe.

A bábozás titkos világa

Bábozás során bármilyen tárgyat életre kelthetünk, azáltal, hogy eljátszunk, közlünk vele valamit. A bábozás egy varázslatos dolog, hiszen egy élettelen tárgyból élőt varázsolunk. A bábok egészen az ősi idők óta kísérik az emberiség életét. Már a természeti népek rítusaiban is megjelentek, és a különböző korokon keresztül élnek velünk mind a mai napig. A bábozást a szórakoztatáson túl a pedagógia és az orvostudomány is használja.

bábszínház

A bábokról

A jó báb mindig szép, fő jellegzetessége az egyszerűség, értékközvetítő hatása van. Általában egy-egy báb egy-egy karaktert ábrázol, amit az arckifejezésük tükröz. A jellembeli változásokat a mozgásukkal, hangjátékunkkal érzékeltethetjük.

A bábok fajtái

Bábot bármiből készíthetünk, akármilyen tárgy a bábjátékunk részévé válik abban a pillanatban, ahogy életre keltjük.

Hagyományosabb bábok

Fakanálbáb, zoknibáb, kesztyűbáb

Húsvéti ujjbábok - kacsa, nyuszi, bárány

ujjbábok

Marionett báb

marionettbáb

Síkbábok, mint például a wayang

Síkbáb

Síkbábok

Újragondolt bábok:

Plüssök

Plüssállatok

Felmosófa, mint báb

háztartási eszközök

Hogyan bábozzunk?

Akkor tudunk hitelesen életre kelteni egy bábot, ha beleéljük magunkat az előadásba! Játszunk a hangunkkal, érzelmekkel. Fontos a bábozás során, hogy úgy mozgassuk a bábokat, hogy az igazinak, hitelesnek tűnjön. A bábunk leglényegesebb mozdulatait emeljük ki, ilyenek például a nagymozgások. A kesztyűbáb a legkifejezőbb mozgásokra képes, és a nagyobb gyermek bábjátékához a legalkalmasabb. A gyermek az ilyen kesztyűbábhoz testközelségbe kerül. Úgy érzi, mintha ő maga volna a megelevenített figura, mivel a kezére húzott báb az ő hatalmában van.

Miért jó otthon bábozni?

Én azért szeretek bábozni, mert remek alkalmat ad arra, hogy a gyerekek kijátsszák magukból félelmeiket, örömüket, új érzéseket, és a feldolgozatlan élményeket. A játék, így a bábjáték is a gyerekek alaptevékenysége. A bábozás olyan helyzeteket teremt, ahol a gyermek eljátszhatja azt, aki lenni akar. Kijátszhatja magából a félelmeit, feszültségét, kétségeit. Én a bábozást használtam, amikor megérkezett a kistesó, amikor az alvással, rossz álmokkal küzdöttünk.

Ha bábozok a gyerekekkel, én is kijátszom magamból, ami idegesít, bosszant a gyerekes mindennapokkal kapcsolatban. Az általam megszólaltatott bábok sokszor szófogadatlanok, nyúzzák a lányom által megszólaltatottakat, makacsok: nem akarnak öltözni, nem akarnak zöldséget enni.

Miről szóljon a történet?

A gyerekek a hétköznapi élethelyzetek kapcsolódó történeteket nagyon szeretik, azokhoz könnyen kapcsolódnak. Eljátszhatjuk egy ismert mesének a történetét, de ki is találhatunk egyet.

Tartalmas időtöltést!

Eszti

**********************************************************

Programajánló

Magyar Nemzeti Galéria - Mini Textúra 2018

Gyerekeknek szóló előadássorozat, melynek célja, hogy a képzőművészetet jobban megismertessék, megszerettessék a gyerekekkel a szépirodalom és a bábművészet segítségével. Én már kinéztem magunknak, mint közös családi programot. :-)

"Az elsősorban a 7-12 éves kisiskolás korosztálynak és szüleiknek szóló előadás idén új és nagyobb helyszínen - a Magyar Nemzeti Galéria A. épületének időszaki kiállítóterében -, és a tavalyi négy helyett öt jelenettel várja a nézőket. Az alapkoncepció változatlan: öt népszerű kortárs meseíró írt egy-egy rövid történetet, amelyet a Galéria gyűjteményében található műtárgy inspirált.

A Pagony-szerzők szövegei tökéletes összhangot alkotnak a gyerekek számára nehezebben befogadható képzőművészeti alkotásokkal. A jelenetek a Budapest Bábszínház művészeinek előadásában elevenednek meg. A rendezők idén olyan színészek, akik a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, Meczner János bábszínész osztályaiban végeztek. Az általuk rendezett öt jelenet egyidőben zajlik, az előadások végeztével a gyerekközönség egy játékos térkép alapján vonul át egyik helyszínről a másikra. Az előadás csak az első része a programnak: utána a kapott térkép segítségével a gyerekeknek és szüleiknek meg kell találniuk a múzeum kiállítótermeiben barangolva a történeteket inspiráló eredeti műtárgyakat, és válaszolniuk néhány egyszerű kérdésre.

A Mini Textúra célja, hogy a bábszínházi formanyelv segítségével az öt mesében feltárja a festményekben rejlő történeteket, a gyerekekkel megszerettesse a képzőművészeti alkotásokat, utat mutatva azok értelmezéséhez, egyúttal megkedveltesse velük a múzeumba járást is."

Legközelebbi időpont: 2018. április 8. vasárnap (11.00/15.00)

További információ: Magyar Nemzeti Galéria honlapján

Megosztás

Szólj hozzá!

Üdvözöllek műhelyemben!

Gyerekeimmel egy képen

Bakonyi Anikó textiljáték-készítő vagyok, a baniko műhelyének tulajdonosa és megálmodója, a designer textilek szerelmese. Ezekből a csodás anyagokból varrok vidám, színes, cuki ajándékokat (pl. plüssfigurákat, dekorációs termékeket) bármilyen alkalomra, legyen az szülinap, karácsony, húsvét, babalátogatás, esküvő vagy épp ballagás.

Blogomban többek között a babázásról, játékokról, textiljáték-készítésről, vállalkozóvá válásom rögös útjáról, valamint egyéb gyerekneveléssel, mesékkel, meseterápiával kapcsolatos témákról is olvashatsz. Ha pedig ezekkel kapcsolatos kérdésed van, írj nekem a kapcsolat@baniko.hu e-mail címre.
Örömmel és mosollyal teli alkotást és ajándékozást kívánok!


ITT TALÁLKOZHATSZ VELEM

Római parti piac
2018. március 24., 8-13 óra
1031 Budapest, Nánási út 47-49.

 

Kategóriák

Címkék

Kövess a Facebookon is!

Kövess Instagramon!

További képes inspirációk

Már itt is megtalálsz: