Bakancslista kézműves könyvekből
Bevallom nem sok kézműves, varrós témájú könyvem van. Egy kezemen meg tudom őket számolni: pontosan három. Ezeket általában születésnapra vagy karácsonyra kértem, kaptam. :-))
Annak ellenére, hogy szeretem a Tilda könyveket és az egész termékcsaládot (nagyon klassz anyagokból készülnek, szépek, ízlésesek, tetszenek a vékony babakezek és még sorolhatnám), nem sok mindent alkottam a 2 meglévő Tilda könyvemből. Szám szerint egy fázós pingvincsaládot még 2006-ban polárból, karácsonyra ajándékként - természetesen saját stílusban. Gyorsan elő is kerestem Nektek a fotóját, naná, hogy már akkor is lefotóztam a saját kreálmányokat. A sálakat is én kötöttem, a pingvinek orra pedig filcből készült.
Épp ezért mivel csak 3 kézműves könyvem van, jó pár kreatív könyv szerepel a listámon - elsősorban varrással, textiljátékkal kapcsolatban. Összeszedtem egy csokorba Nektek, hátha van köztük számotokra is újdonság. Én két nagyobb kiadót szoktam figyelemmel kísérni, ahol ezeket a klassz könyveket be lehet szerezni: az egyik az Aréna 2000, a másik a Cser Kiadó. Náluk elég sok kézműves könyv található a varrástól kezdve a horgoláson át a kézműves hobbyig. Ráadásul csomagajánlataik is vannak. Először az ő kínálatukból csemegéztem (hangsúlyozom ez az én bakancslistám, lehet, hogy Nektek más könyvek jönnek be):
1. Melly & Me: Bohókás textiljátékok (12 vidám és szeretnivaló, varrott figura) - nagyon szeretem a Melly & Me textilállatokat. Színesek, vidámak, érdemes rákeresni a neten.
2. Tilda könyvek - ebből most már elég sok van a piacon, én a két könyvemmel teljesen le vagyok maradva.
Pár Tilda könyv a teljesség igénye nélkül:
- Tilda télköszöntő ötletei
- Tilda meseországban
- Tilda a tengerparton
- Tilda északi barátai
- Tilda mesés karácsonyi ötletei
- Tilda tavaszváró ötletei
S képzeljétek, miközben fotókat kerestem, rábukkantam egy új kreatív könyvkiadóra - a Tölgy Kiadóra. Jelenleg még elég kezdetleges a könyvkínálatuk, de csak idén alakultak. Céluk, hogy külföldön kapható kézműves, kreatív könyveket is árusítsanak. Én már kíváncsian várom a szélesebb kínálatukat.
3. Jane Bull: Az én művem - Bevezetés a kötés, varrás, hímzés világába
Sajnos itthon elég drágák ezek a könyvek, érdemes alaposan megnézni az egyes könyváruházak árait. Elég sok lehet a különbség egyes áruházak között. Ha egy picit is tudunk angolul, s elboldogulunk egy külföldi rendeléssel, akkor érdemes a brit amazonon (hamarabb ideér) is körülnézni. Én is ezt tettem, s rengeteg könyvet felvettem a listámra. Ezekben a könyvekben az a jó, hogy az is megérti a képes leírások, szabásminták alapján, akik egyébként nem beszélnek nyelvet. :-))
Jó gyűjtögetést és alkotást kívánok!
Szólj hozzá!