Békás, hímzett párna
Talán az első bejegyzésemben ígértem, hogy néha bemutatok egy-egy általam régebben készített alkotást is. Ezeket pár éve ismerősöknek, barátoknak készítettem neves alkalmakra (pl. születésnapra). Első ízben egy békás párnát hoztam Nektek. Ezt Bogicának varrtam. Akkoriban még több szabadidőm volt, mint mostanában, s a varrás mellett nagy kedvenc volt a keresztszemes hímzés. Rengeteget hímeztem esténként tévézés közben, mikor Szabi már aludt. Még ma is nagyon sok keresztszemes mintám van, köztük rengeteg gyerek motívum. Ha jól emlékszem ez egy spanyol keresztszemes újságból való. (Akkoriban nem anyagokat gyűjtögettem, hanem hímzőfonalakat, így szép kis gyűjteményem van.) Már akkor is egyedi, saját készítésű dolgokkal szerettem volna berendezni, dekorálni a gyerekek szobáját. Aztán sajnos csak 1-1 dolog valósult meg, mert mindig volt egy "ha". Például, ha majd végleges helyükre kerülnek a bútorok, ha majd megvesszük az új szekrénysort stb. És sorolhatnám tovább. Ugye ismerős? Így az eltervezett falvédőből, játéktárolóból, rácsvédőből nem lett semmi. Csak ez a párna maradt, amit még mindig nagyon szeretek.
Szólj hozzá!