Designer Hétfő: Michael Miller Fabrics
Hétfő lévén folytatom Designer Héftő sorozatom. A mai részben Michael Miller Fabrics-szel ismerkedhettek meg. A cég 1999 tavaszán jött létre, két jóbarát - Michael Steiner and Kathy Miller összefogásából, akik tisztelettel adóztak egymás munkája iránt. Csak halkan jegyzem meg, hogy a cég neve a két alapító tag nevéből származik.
Kathy Miller
Michael Steiner egy kiállításon 2010-ben, forrás: Danamadeit
Barátaik, rokonaik támogatásával, no meg banki kölcsönökkel kezdtek bele vállalkozásukba, de még így sem tudták egy manhattani iroda bérleti díját megfizetni. Végül Michael New Yorki otthonából dolgoztak: Kathy a konyhában rendezte be design stúdióját, Michael pedig az étkezőből irányította a termelést és az értékesítést. Mára a vállalkozás beérett, a sok álmatlan éjszaka, a bele fektetett munka meghozta gyümölcsét: egyre nagyobb a sikerük, s ma már közel 20 fős munkatársat mondhatnak magukénak.
Textileik vidámak, fiatalosak, színesek, néha kicsit retrósak. A mintákban, nyomatokban gyakran visszanyúlnak a természethez (erdő, állatok stb.), s ez teszi az anyagokat légiesen könnyeddé. Riley Blake-hez hasonlóan náluk is találunk organikus pamutot, flanelt, pamutvásznat, laminált anyagokat stb. További információkat weboldalukon találtok:
http://www.michaelmillerfabrics.com/
http://www.makingitfun.blogspot.hu/ (bloguk)
Norwegian woods kollekció
Barbie ruhát még nem láthattatok ebből az anyagból, de egy-két hónapja készült belőle egy Götz babaruha születésnapra. Nem a mi Lili babánkra - de azért ő is felpróbálta, hanem egy jóval nagyobb, de hasonló paraméterekkel bíró Götz babára.
Köszönöm, hogy ezúttal is velem tartottál. Jövő hét hétfőn ismét várlak!
Szólj hozzá!