Designer Hétfő: Robert Kaufman Fabrics
Hétfő lévén, Designer Hétfő sorozatomban ma Robert Kaufman Fabrics-szal ismerkedhettek meg. Ahogy az textilkörökben már megszokott, több designerrel is dolgoztatnak. Kedvencem mindközül Ann Kelle, aki sokáig teljesen más területen dolgozott, majd visszatért "gyerekkora egyik szerelméhez", a művészethez. Az általa tervezett textilek (és papírmunkák) vidámak, színesek, egyszerűek és pimaszak.
Bármiből képes inspirációt meríteni, legyen az apja nyakkendője, egy fagyi, egy tavaszi virág vagy egy állat. Bármiből, amit gyerekkorunkban mi is szerettünk.
Ann Kelle: Urban Zoologie textilcsalád (Robert Kaufman Fabrics)
Robert Kaufman (született 1899-ben) a jobb élet reményében Oroszországból New Yorkba emigrált. Kemény munkával húszas évei elejére elérte célját: létrehozta Meadowpark Clothes névre hallgató férfiruha cégét. Az 1929-es nagy tőzsdei összeomlás és válság őt sem kerülte el. Kaufman azonban kitartott, s nem adta fel. 1942-re már bemutatóterme volt a new yorki Fifth Avenue-n. Alvin fia egészségügyi problémái miatt 1944-ben Los Angelesbe költözött az egész család (neje, három fia - Alvin, Saul és Harvey és egy lánya), ahol körülbelül tíz évig tőzsdeügynökként dolgozott. Egészségi állapotának romlása miatt már nem tudta egyedül vezetni cégét, így 1955-ben két fia, Alvin és Saul is csatlakozik a céghez, s piacra dobták "Windjammer" névre hallgató műselyem-pamutvászon textíliájukat, mely nagy sikert aratott az ország nagyáruházaiban. A sikereken felbuzdúlva egyéb szöveteket is mint pl. bársonyt, seersuckert (csíkos, kockás mintázatú kreppszövet), és Japánból importált nyomott mintás sifont és szatént is bevezettek és felvettek termékskálájukba. A harmadik fiú, Harvey 1963-ban csatlakozott a céghez, s körülbelül az 1970-es évektől kezdve a 100% pamutvászon is megtalálható kínálatukban. A 70-es évek quilting őrületének köszönhetően a Robert Kaufman cég sikere tovább folytatódott mind a kiskereskedelem, mind pedig a gyártás terén. Ez a kettős fókusz mindmáig jellemző a cégre. Számos tervezővel dolgoznak együtt, úgy, mint Valori Wells, Ann Kelle, Lunn Studios, Darlene Zimmerman, Jennifer Sampou és Carolyn Friedlander. A cég ma is családi tulajdonban üzemel, a 3. generáció (unokák) működteti. Olyan bevált és bizonyított márkákat tudhatnak magukénak, mint a Fusions, Kona® Cotton Solids (egyszínű pamutvásznak) és Artisan Batiks (Jáva szigetéről származó, egyedi, kézzel készített, batikolt kelmék).
Kona® Cotton Solids - Hát nem gyönyörű!
Artisan Batiks
Szólj hozzá!