Divatbabákról röviden - Népszerű divatbabák | baniko műhelye

Divatbabákról röviden - Népszerű divatbabák

A divatbabákat (angolul fashion dolls) arra tervezték, hogy öltöztetni lehessen őket, mégpedig olyan ruhákba, mely tükrözi a divatot, az adott kor aktuális divatirányzatát.  Divatbabákkal nem csak játszani lehet (itt elsősorban a gyerekekre gondolok), hanem vannak kifejezetten (felnőtt) gyűjtők számára készített babák. Ezeket limitált példányszámban gyártják, s sokszor neves divattervezők ruháit viselik vagy éppen híres személyeket formáznak meg. 2004 óta a Mattel különböző színű címkékkel különbözteti meg Barbie babáit a gyártott példányszám alapján. De erről majd később.

A legelső divatbabák a XVIII. század második felében megjelent francia, mázatlan porcelánbabák (ún. biszkvit babák) voltak. Már ezeket is lehetett öltöztetni, ill. gyűjtők számára is elérhetőek voltak. Ma az antik mázatlan porcelánbabák nagy értéket képviselnek (akár 1 millió forint fölött is lehet egy baba ára).

Francia porcelánbaba

Francia porcelánbaba

Azonban a legnépszerűbb, s 1959-es megjelenése óta még mindig Barbie a piacvezető divatbaba (annak ellenére, hogy tavaly csökkent az eladott példányszámuk). Gyártója az amerikai Mattel Inc. cég. Több konkurens játékgyártó cég is a Barbie méretét (11,5 hüvelyk = kb. 29 cm) veszi alapul egy új baba gyártásánál, ez lett a sztenderd.

Barbie baba

Barbie baba

Természetesen léteznek ennél kisebb (pl. 10,5 hüvelyk) és nagyobb méretű divatbabák (akár 36 hüvely = kb. 91,5 cm magas) is. Manapság a Monster High babák nagy népszerűségnek örvendenek (Amerikában 2010-ben kerültek a polcokra), s kezdik háttérbe szorítani Barbie-t, annak ellenére, hogy mindkét baba gyártója a Mattel cég. A Monster High babákat a hozzájuk tartozó könyvek és animációs sorozat népszerűsítésére, horror- és szörnyes filmek szereplőiről (pl. Drakula, Frankenstein, vérfarkas, zombi) formázták meg. A történet egy gimiben játszódik, ahova a legendás szörnyek gyerekei járnak, s az ő mindennapi problémáikat (pl. párkapcsolati, öltözködési, sminkelési stb.) mutatja be a sorozat.

Forrás: monsterhigh.wikia.com

A Mattel cég gondolt azon szülőkre, gyerekekre is, akiknek a Monster High "nem jön be" (mint pl. én). :-) 2013-ban megalkotta nekik az Ever After High sorozatot, melyben a karakterek fantázia - és meseszereplőket formáznak meg. Pl. Briar Beauty - Csipkerózsika lánya, Apple White - Hófehérke lánya, Raven Queen - Hófehérkéből a gonosz mostoha lánya, Madeline Hatter - Alíz csodaországból az Őrült kalapos lánya. Na erre én is szívesen beruháznék. Sokkal jobban szeretem a babaarcú türdérkéket, mint a szörnyeket... Arról nem is beszélve, hogy egy kislánynak inkább ez való - szerintem. Egy-két boltban már nálunk is fellelhető.  Ehhez is készül(t) rajzfilmsorozat. Itt olvashatsz kicsit többet róluk magyarul és megnézheted az aktuális babakínálatot is.

Ever After High babák
Forrás: toys.about.com

Személyes megjegyzés

Sajnos az oviba is begyűrűzött a Monster High őrület. Ez több okból is szomorú. Egyrészt, mert nem nekik való, nem óvodás korú lányokat céloztak meg sem a könyvvel, sem a filmsorozattal, de még a babákkal sem. A könyv, ill. a sorozat egy gimnáziumban játszódik, így eleve a 14+ éves lányokat szólítja meg, az ő valós vagy vélt problémáikról beszél. Ezek értelemszerűen nem azonosak az óvodás korú gyerekek problémáival. A babák terén már kicsit lejjebb vitték a célcsoportot, s a 6-12 éves lányokat célozták meg. Nálunk Tamás jár vásárolni, de lehet, hogy ha betérnék egy játékboltba, akkor a babák pont egy óvodás korú gyerek szemmagasságában lennének. Tehát nem feltétlenül csak a szülő a hibás, mikor szó és gondolkodás nélkül teljesíti gyereke összes kívánságát. (A környezetünkben, baráti társaságunkban több olyan szülő is van, aki a fenti problémára panaszkodik, holott már alsó tagozatos a lánya.) Délelőtt megnéztem egy részt a sorozatból. A szereplők még Barbie-nál is jóval rövidebb szoknyát hordtak, s mindehhez iszonyat magas sarkú platformcipőt viseltek. A "mese" eleje arról szólt, hogyan feleljünk meg a suli sztárjának, hogyan járjunk a kedvében. Szerencsére a történet végére rájött az illető, hogy inkább saját magának kell megfelelnie, s önmagát kell adnia, így tehet szert barátokra. Az ilyen és ehhez hasonló mondatoktól pedig frászt kaptam: "A tökéletességnél kevesebbel nem elégszem meg." Mi van? Ezt tanítják a gyerekeknek? Szóval, ha rajtam, rajtunk (értsd férjuram+én) múlik, akkor még sokáig nem lát egy részt sem Bogi ebből a sorozatból. Ez viszont - ill. a baba hiánya - felvet egy újabb problémát. Egyelőre a baba iránti igényét "leszereltük" azzal, hogy amíg nem lát a sorozatból pár részt, s nem ismeri a szereplőket, addig nem veszünk neki babát. Természetesen azt is elmondtuk neki, hogy ez a sorozat még nem neki való, s miért nem. Ezt úgy tűnik ő el is fogadta. Viszont az oviban nap, mint nap találkozik azzal, hogy a nagycsoportosok ezzel a babával játszanak, s mivel neki még nincs, ezért kirekesztik (őt és a kisebbeket) a játékból. (Nálunk vegyes csoportok vannak, aminek nyilván megvannak az előnyei és hátrányai.) Sőt már azt is "megkapta" az egyik kislánytól (mert ugye egy 6 éves is még kislány), hogy ha a szülei nem vesznek neki, akkor vegyen magának ő?! Szerencsére itt megint megpróbálta elmagyarázni a csoporttársának, hogy neki miért nincs ilyen babája, s nem akadt ki ezen (csak én). De nyilván rosszul esik neki többször szembesülni ezzel a problémával. Ellensúlyozva ezt, azért néha meg szoktuk nézni a babakínálatot, s megbeszéltük már, hogy melyik babát szeretné, ha már elég nagy lesz hozzá. Ami viszont döbbenet, hogy vágja-keni a szereplők neveit és a rájuk ruházott tulajdonságokat.  Azt hiszem megmutatom neki az Ever After High babák fotóit is, hátha azok is bejönnek neki. Épp tegnap játszottunk a Hófehérkés puzzle-lal, s utána megnézhették a mesét is. :-)

Nektek milyen babátok van, mi a véleményetek? Írjátok meg! A folytatásban, a Barbie ihlette divatbabákról ITT olvashatsz. A mostanában divatos ázsiai divatbabákról pedig ITT.

Forrás: www.wikipedia.org és www.wikia.com

Megosztás

Szólj hozzá!

Üdvözöllek műhelyemben!

Portréfotó Bakonyi Anikó

Bakonyi Anikó textiljáték-készítő vagyok, a baniko műhelyének tulajdonosa és megálmodója, a designer textilek szerelmese. Ezekből a csodás anyagokból varrok vidám, színes, cuki ajándékokat (pl. plüssfigurákat, dekorációs termékeket) bármilyen alkalomra, legyen az szülinap, karácsony, húsvét, babalátogatás, esküvő vagy épp ballagás.

Blogomban többek között a babázásról, játékokról, textiljáték-készítésről, vállalkozóvá válásom rögös útjáról, valamint egyéb gyerekneveléssel, mesékkel, meseterápiával kapcsolatos témákról is olvashatsz. Ha pedig ezekkel kapcsolatos kérdésed van, írj nekem a kapcsolat@baniko.hu e-mail címre.
Örömmel és mosollyal teli alkotást és ajándékozást kívánok!


ITT TALÁLKOZHATSZ VELEM

Jelenleg személyesen nem tudunk találkozni piacokon, vásárokon.

Kategóriák

Címkék

Kövess a Facebookon is!

Kövess Instagramon!

További képes inspirációk

Már itt is megtalálsz: