Húsvéti tojásfestés - metálos festékkel | baniko műhelye

Húsvéti tojásfestés - metálos festékkel

Túl vagyunk az idei húsvéti tojásfestésen. :-) Délután elővettem a tavalyi festékeket, ill. amit Prágából hoztunk pár hete. (Prágából hazafelé jövet bementünk egy Billába bevásárolni a hazaútra, s ott láttam piros és kék tojásfestéket, ill. szép matricát. S mivel megmaradt egy csomó koronánk, és húsvét előtt álltunk, ezért "áldoztunk" újabb festékre is.)

elokeszuletek Előkészületek

 

Tavalyról maradt még metálhatású festékünk (jobb alsó a képen), így ezzel kezdtük a festést. Ez nem por alapú, hanem folyékony, s előtte melegvízben kell áztatni kicsit, hogy teljesen folyékony legyen. Felhasználni pedig úgy kellett, hogy a gumikesztyűs kezünkbe öntünk elméletileg 6 csepp festéket, s ebben megforgatjuk a tojást. Persze 6 csepp semmire sem elég. Metálosnak metálos volt a festék, de nem igazán fogta be egyenletesre a tojást, így néhányat utána még beletettem a hagyományos festékbe is, hogy teltebb színe legyen.

metalos-tojasok Íme a végeredmény

 

A gyerekek azonban ezt élvezték a legjobban. Kaptak védőfelszerelést: egy szemeteszacskóból trikókat vágtam ki, ill. mindkét kezükre kaptak gumikesztyűt. :-)

Sari-Szabi Készülnek a metálos tojások

 

Bogi-elvezi Bogi-fest vegeredmenyKészültek még zsírkrétával díszített tojások is, de erről majd legközelebb. :-) Ti milyen tojásokat festettetek?

Vidám húsvéthétfőt és sok locsolót kívánok!

Megosztás

Szólj hozzá!

Üdvözöllek műhelyemben!

Portréfotó Bakonyi Anikó

Bakonyi Anikó textiljáték-készítő vagyok, a baniko műhelyének tulajdonosa és megálmodója, a designer textilek szerelmese. Ezekből a csodás anyagokból varrok vidám, színes, cuki ajándékokat (pl. plüssfigurákat, dekorációs termékeket) bármilyen alkalomra, legyen az szülinap, karácsony, húsvét, babalátogatás, esküvő vagy épp ballagás.

Blogomban többek között a babázásról, játékokról, textiljáték-készítésről, vállalkozóvá válásom rögös útjáról, valamint egyéb gyerekneveléssel, mesékkel, meseterápiával kapcsolatos témákról is olvashatsz. Ha pedig ezekkel kapcsolatos kérdésed van, írj nekem a kapcsolat@baniko.hu e-mail címre.
Örömmel és mosollyal teli alkotást és ajándékozást kívánok!


ITT TALÁLKOZHATSZ VELEM

Jelenleg személyesen nem tudunk találkozni piacokon, vásárokon.

Kategóriák

Címkék

Kövess a Facebookon is!

Kövess Instagramon!

További képes inspirációk

Már itt is megtalálsz: