"Kicsi én" Tambu baba | baniko műhelye

"Kicsi én" Tambu baba

Még mindig a tavalyi évhez kapcsolódik a mostani bejegyzésem. Férjem nagylánya Tamara, vagy ahogy a tesói hívják Tambu, ősz óta külföldön dolgozik. Tambu hiányát leginkább középső testvére, Sári (8) érezte meg. Elhatároztam hát, hogy meglepem Sárit a szülinapjára (november) egy "kicsi én" Tambu hasonmás textilbabával. Persze a suszter cipője mindig lyukas, így az általam elképzelt határidőre nem sikerült megvarrni a babát. Igazából nem volt itthon barna fonalam, amiből a baba haját megcsinálhattam volna, és a Pici Piac és karácsony előtt nem volt időm a városban fonalbeszerző körútra indulni. Végül december 22-én, a névnapomon férjem moziba vitt, s előtte beugrottunk pár méteráru boltba körülnézni. Így, ha picit később is, de elkészült a "kicsi én" hasonmás baba. Íme ilyen lett a végeredmény. Szerintetek hasonlít?

 

Pár jellegzetes vonását szerettem volna csak a babán is megjeleníteni, úgy, mint haj, szem forma, szemüveg és persze az öltözködési stílus. Huszonéves korban a lányok öltözéke beszürkül, besötétedik, szinte a feketén kívül nem is hordanak mást. Így nehéz helyzetben voltam az anyagválasztásnál, mert olyan fekete anyagot, ami nem fog - a baba teste lenvászonból készült, feketével együttmosva nem maradna fehér -, nehéz találni. Szerencsére találtam egy szürke alapon fekete pöttyös textilt, ami nagyon tetszett Tamusnak, lévén, hogy sötétek a színei, s imádja ő is a pöttyös mintát.

Egyénre szabott (pl. arcforma) babatest szabásmintára nem volt időm, így egy korábban készített baba testét használtam fel. A baba anyaga: 100% pamutvászon, a töméséhez szilikonizált poliészter golyókat használtam, ami különösen az apró részek kitöméséhez ideális. Így néz ki, ha még nem ismeritek vagy a boltban keresnétek:

A babáról a ruhácska levehető, s szoknyára vagy nadrágra cserélhető. Az arcát pedig kézzel hímeztem. :-) Íme néhány további fotó a "kicsi én" hasonmás Tambu babáról: 

Állítólag Sári nagyon örül neki. Ha kapok fotót, megosztom veletek is az örömöt, mert adni jó!

Ha pedig kíváncsi vagy a pöttyös babaruháimra, kattints IDE!

Ha pedig arra vagy kíváncsi, hogyan vált divattá a pöttyös ruha, akkor olvasd el itt!

Örömmel és mosollyal teli alkotást kívánok!

B.Anikó

 

Megosztás

Hozzászólások (3)

  • anon

    Kedves Anikó, eddig azt gondoltam, hogy a jó minőségű designer textilek nem eresztik a színüket, ezek szerint jobb, ha óvatos az ember még velük kapcsolatban is? A baba nagyon jó, tényleg hasonlít :). A textilrendező pedig remek ötlet, nekem ugyan még nincs ilyen mennyiségű anyagom, de éppen ezért érdemes már most elkezdeni a rendszerezést. F.Barbi

    2016.03.11.
  • Baniko képe

    Kedves Barbi! Ez valóban így van. Az amerikai designer textilek nem eresztik a színűket köszönhetően az anyag utókezelésének. Tehát egy fehéret összemoshatsz egy feketével, és mindegyik megtartja színét. A cikkben pont azt írtam, hogy nem lehet kapni egy színű fekete designer anyagot, a hazai egyszínű anyagok pedig eresztik a színűket, ezért is voltam bajban. De sikerült egy nem amerikai, de jó minőségű anyagot beszereznem és abból varrtam a baba karját és ruháját. Örülök, hogy a textilrendszerezőnek hasznát veszed, érdemes minél előbb rendszerezni az anyagokat. :-) További szép napot kívánok! Üdv. B.Anikó

    2016.03.11.
  • anon

    Köszönöm a választ, kicsit félreértettem a fekete-vászon dilemmát, valahogy nem 'esett le', hogy kifejezetten egyszínű feketét kerestél. Én is nézegettem a kedvenc textiles webshopokban, de csak ezt találtam: https://fabrikashop.hu/holland. Nem vagyok biztos benne, hogy ez már olyan minőség, ami nem fog mosás közben... F.Barbi

    2016.03.18.

Oldalak

Szólj hozzá!

Üdvözöllek műhelyemben!

Portréfotó Bakonyi Anikó

Bakonyi Anikó textiljáték-készítő vagyok, a baniko műhelyének tulajdonosa és megálmodója, a designer textilek szerelmese. Ezekből a csodás anyagokból varrok vidám, színes, cuki ajándékokat (pl. plüssfigurákat, dekorációs termékeket) bármilyen alkalomra, legyen az szülinap, karácsony, húsvét, babalátogatás, esküvő vagy épp ballagás.

Blogomban többek között a babázásról, játékokról, textiljáték-készítésről, vállalkozóvá válásom rögös útjáról, valamint egyéb gyerekneveléssel, mesékkel, meseterápiával kapcsolatos témákról is olvashatsz. Ha pedig ezekkel kapcsolatos kérdésed van, írj nekem a kapcsolat@baniko.hu e-mail címre.
Örömmel és mosollyal teli alkotást és ajándékozást kívánok!


ITT TALÁLKOZHATSZ VELEM

Jelenleg személyesen nem tudunk találkozni piacokon, vásárokon.

Kategóriák

Címkék

Kövess a Facebookon is!

Kövess Instagramon!

További képes inspirációk

Már itt is megtalálsz: