Könnyű, nyári ruha | baniko műhelye

Könnyű, nyári ruha

Múlt héten néptánc bemutató volt az oviban. Ilyenkor szeretem Bogit szépen felöltöztetni, egyrészt hogy megtanulja, hogy néha illik szépen felöltözni, s legyen igényes magára nézve, ill. mert a család fiú tagjai is részt vettek az eseményen. (Nem kell nagy dologra gondolni, de Bogicának fontos egy-egy ilyen bemutató.) Gondoltam varrok neki ebből az alkalomból egy új ruhácskát, s megpróbálkozom a Müller-féle szerkesztéssel. El is készült a ruha, s ezután jött a "meglepetés": Felpróbáltattam Bogival, s "finoman" közölte ("túl dagi vagyok benne"), hogy nem tetszik neki. (Pedig még pink szalagot is varrtam rá.) Valószínűleg rossz időpontban (ovi után, fáradtan) kérdeztem, s innen eredt a félreértés. Lassan sikerült kiderítenem, hogy a fazonja nem tetszett neki: nem tetszett, hogy melltől bővül a ruha. Végül lebontottam, s a felső részét kissé beszűkítettem. Mivel eredetileg nem voltam kibékülve a mell alatti vékony pink szalaggal (kivételesen túl sok volt nekem), ezért vastagabb zöldre cseréltem, s a hátoldalára fűzöld gombok kerültek. Az előzmények ismeretében félve kértem meg, hogy próbája fel. S lám teljes lett a siker. Megrendelő és kivitelező is elégedett volt, s az oviban osztatlan sikert aratott a ruci. :-))

konnyu-nyari-ruha-by-baniko Beállós...

 

konnyu-nyari-ruha1-by-baniko Csinálj valami vicceset...

 

Nézd anya, így pörög a ruhám! Nézd anya, így pörög a ruhám!

 

  Én elégedett vagyok vele, Nektek hogy tetszik?

Megosztás

Szólj hozzá!

Üdvözöllek műhelyemben!

Gyerekeimmel egy képen

Bakonyi Anikó textiljáték-készítő vagyok, a baniko műhelyének tulajdonosa és megálmodója, a designer textilek szerelmese. Ezekből a csodás anyagokból varrok vidám, színes, cuki ajándékokat (pl. plüssfigurákat, dekorációs termékeket) bármilyen alkalomra, legyen az szülinap, karácsony, húsvét, babalátogatás, esküvő vagy épp ballagás.

Blogomban többek között a babázásról, játékokról, textiljáték-készítésről, vállalkozóvá válásom rögös útjáról, valamint egyéb gyerekneveléssel, mesékkel, meseterápiával kapcsolatos témákról is olvashatsz. Ha pedig ezekkel kapcsolatos kérdésed van, írj nekem a kapcsolat@baniko.hu e-mail címre.
Örömmel és mosollyal teli alkotást és ajándékozást kívánok!


ITT TALÁLKOZHATSZ VELEM

Mézes-Bábos Mesefesztivál, Telezsák kézműves vásár
2018. december 6-7.
Óbuda

Római parti piac
2018. december 8., 8-13 óra
1031 Budapest, Nánási út 47-49.

Kategóriák

Címkék

Kövess a Facebookon is!

Kövess Instagramon!

További képes inspirációk

Már itt is megtalálsz: