Maci használt farmerból | baniko műhelye

Maci használt farmerból

A textiljáték képzésen a Micimackóval befejeztük a maciszekciót. (Azóta varrtunk már cicát, cicabábot, sőt elkezdtünk a babákkal is foglalkozni. ) De ez nem azt jelenti, hogy nem fogok több macit készíteni. Sőt!!! Azóta két újabb maci is született, azonos szabásminta alapján, de eltérő alapanyagból. Találtam a neten egy szomorkás macit, ami nagyon megtetszett, így muszáj volt megvarrnom. :-)) Sajnos kifejezetten pihe-puha macis alapanyagom nem volt itthon, csak pár "nem macis" polár anyagot találtam. Így az egyik macit egy narancs színű polárból varrtam, míg a másikat egy rugalmas, használt farmer szárából. Viszont, mivel a képen látható maci műszőrméből készült (merev, nem rugalmas anyag), ezért az én macijaim teljesen mások lettek. Ennyit számít, hogy milyen anyagot használunk.

Maci farmerból

SZABÁSMINTA LETÖLTHETŐ INNEN

Narancs polárból pedig ilyen lett a mackóm. 

narancs maci

Sajnos menet közben elkevertem a kivágott szabásmintát, s nem emlékeztem a nyomtatási arányra, így a két maci között 5-8 cm különbség lett. :-(( Az első macinál még gombot használtam a szeméhez, a másodiknál már beszereztem maciszemet.

Ketten együtt

Van kedvenc mackófigurád? Írd meg hozzászólásban! Tarts velem legközelebb, amikor is híres maciszereplőket mutatok be. Addig is jó alkotást kívánok! Ha kifejezetten használt farmerból szeretnél alkotni valamit, nézz körül Pinterest oldalamon a "Farmerból készült" albumomban. Sok hasznos ötletet találsz.Többek között ezt a tornazsákot is, amit szintén egy levágott farmer szárából varrtam. Ha pedig (már) alkottál valamit farmerból, küldd el Nekem, s felteszem a Facebook oldalamra, hogy mindenki megcsodálhassa. :-))    

Megosztás

Szólj hozzá!

Üdvözöllek műhelyemben!

Portréfotó Bakonyi Anikó

Bakonyi Anikó textiljáték-készítő vagyok, a baniko műhelyének tulajdonosa és megálmodója, a designer textilek szerelmese. Ezekből a csodás anyagokból varrok vidám, színes, cuki ajándékokat (pl. plüssfigurákat, dekorációs termékeket) bármilyen alkalomra, legyen az szülinap, karácsony, húsvét, babalátogatás, esküvő vagy épp ballagás.

Blogomban többek között a babázásról, játékokról, textiljáték-készítésről, vállalkozóvá válásom rögös útjáról, valamint egyéb gyerekneveléssel, mesékkel, meseterápiával kapcsolatos témákról is olvashatsz. Ha pedig ezekkel kapcsolatos kérdésed van, írj nekem a kapcsolat@baniko.hu e-mail címre.
Örömmel és mosollyal teli alkotást és ajándékozást kívánok!


ITT TALÁLKOZHATSZ VELEM

Jelenleg személyesen nem tudunk találkozni piacokon, vásárokon.

Kategóriák

Címkék

Kövess a Facebookon is!

Kövess Instagramon!

További képes inspirációk

Már itt is megtalálsz: