Mikulás | Bakonyi Anikó | baniko műhelye

Mi kerüljön a mikuláscsomagba?

Gyerekkoromból emlékszem, hogy akkor még ritkaság számba ment itthon a déligyümölcs, így mindig nagyon örültünk, ha a csomagban banán és/vagy mandarin is lapult a csokik mellett. Mára annyit változott a fogyasztói társadalom, hogy ezek a gyümölcsök napi szinten elérhetők, ill. a gyerekek is sokkal több csokit, édességet esznek, ami nem tesz jót nekik. Mikor még ovisok voltak a gyerekek, annyi csoki összegyűlt ilyenkor, hogy húsvétig kitartott - kaptunk a nagyszülőktől, az ovitól, és természetesen mi szülők is vettünk. Mára már redukáltam a csomagok számát, a mennyiség helyett a minőséget helyeztem előtérbe.

Kézműves mikulászsákok mikulásra

5 szuper kézműves mikulászsák, amibe elrejtheted gyermeked ajándékát

Lassan közeledik a gyerekek körében egyik legnépszerűbb, és várva várt hónapunk a december. Ilyenkor nem csak a Jézuska/Angyalka hoz nekik ajándékot, hanem még a Mikulás is ellátogat hozzájuk. Sőt! Vannak olyanok, mint a lányom is, akik ebben a hónapban ünneplik a születésnapjukat is. Az ünnepek közeledtével egyre inkább gyerekeink kerülnek a középpontba: az év vége felé haladva azon törjük a fejünket, hogy milyen ajándékok kerüljenek a fa alá, mi kerüljön a mikuláscsomagba vagy mit adjuk a szülinapjára? Mert lássuk be, minden gyerek szeret ajándékot kapni, és számunkra a gyermekünk öröme a legnagyobb kincs.

Téli mese spatulafigurákkal

Tegnap a Facebookon megosztottam egy képet  Mikulásváró spatulák címmel a Kreatív Anyukák Klubjából. Délután Szabi hivatalos volt egy szülinapra, s Bogival mi itthon addig alkottunk. Pár hete pontosan ilyen célokra vásároltam a gyógyszertárban 10 db spatulát, azt hiszem kemény 60Ft-ért. Elővettük a festékeket (temperát, ill. akrilfestéket), a filcanyagokat, némi mozgószemet, s elkezdtünk alkotni. Bogi persze menet közben elcsent néhány félig kész figurát, ill. beindult a fantáziája: így kapott Rudi, a rénszarvas egy létrás pólót. (A póló ötlete a hóember sapkájáról jutott eszébe.

Üdvözöllek műhelyemben!

Gyerekeimmel egy képen

Bakonyi Anikó textiljáték-készítő vagyok, a baniko műhelyének tulajdonosa és megálmodója, a designer textilek szerelmese. Ezekből a csodás anyagokból varrok vidám, színes, cuki ajándékokat (pl. plüssfigurákat, dekorációs termékeket) bármilyen alkalomra, legyen az szülinap, karácsony, húsvét, babalátogatás, esküvő vagy épp ballagás.

Blogomban többek között a babázásról, játékokról, textiljáték-készítésről, vállalkozóvá válásom rögös útjáról, valamint egyéb gyerekneveléssel, mesékkel, meseterápiával kapcsolatos témákról is olvashatsz. Ha pedig ezekkel kapcsolatos kérdésed van, írj nekem a kapcsolat@baniko.hu e-mail címre.
Örömmel és mosollyal teli alkotást és ajándékozást kívánok!


ITT TALÁLKOZHATSZ VELEM

Mézes-Bábos Mesefesztivál, Telezsák kézműves vásár
2018. december 6-7.
Óbuda

Római parti piac
2018. december 8., 8-13 óra
1031 Budapest, Nánási út 47-49.

Kategóriák

Címkék

Kövess a Facebookon is!

Kövess Instagramon!

További képes inspirációk

Már itt is megtalálsz: