Saját készítésű persely | baniko műhelye

Saját készítésű persely

Szabinak pár napja kiesett a második tejfoga. Természetesen este lefekvéskor a párnája alá tettük, s kíváncsian vártuk a Fogtündért. Már nem emlékszem miért, de hajnalban Szabi felébredt (talán szomjas volt), s egyből ellenőrizte a párnáját. Nagy örömmel tapasztalta, hogy a Fogtündér ismét hozott neki egy érmét (200Ft-ot) a fogáért cserébe.

Sőt megkérdezte, hogy létezik-e Fogtündér, mert egyik ovis csoporttársa szerint nem. Erre én azt válaszoltam, hogy persze, hogy létezik, csak az a kisfiú nem hisz benne, így neki nem hoz sem ajándékot, sem pénzt a fogáért cserébe. Ezzel megnyugodott, s visszaaludt. Reggel pedig boldogan mutogatta újfent a 200 forintos.

Ha már pénzt hozott neki a Fogtündér, elgondolkodtam a zsebpénz fogalmán. Nálunk még nem "divat", de tudom, hogy az oviban pár szülő már ad rendszeresen zsebpénzt a gyermekének. Vannak, akik a gyereknek adott zsebpénzt már külön részekre is osztják: egy része elkölthető, másik részét meg kell takarítani (pl. ha a gyerek szeretne magának venni valami komolyabb játékot). Én eddig úgy gondoltam, hogy elég iskolás korban bevezetni a zsebpénz fogalmát, de szívesen megkérdezném erről egy hozzáértő szakember véleményét. Addig is egy újabb közös alkotásra hívlak Benneteket. Ha már Fogtündér és zsebpénz a téma, akkor gyorsan készítettem a gyerekeknek egy saját készítésű perselyt, amit nagyon egyszerű elkészíteni.

egyedi persely  

Nincs szükségünk másra, mint

  • csomagolópapírra vagy  kedvenc újságunkból egy lapra,
  • ollóra és sniccerre (vágókés),
  • vonalzóra,
  • széles celluxra,
  • és természetesen egy fém dobozra, aminek van - lehetőleg műanyag - teteje. (Én a jelenlegi perselyhez a Lidl-ben kapható jegeskávés dobozt használtam.)

persely_szükséges anyagok

Ha összeszedtük a hozzávalókat, akkor lemérjük mm-re pontosan a doboz palástját, s kivágjuk a csomagolópapírból. (A fémperemet ne számoljuk bele, csak a 2 fémperem közé eső területet.) Majd fogjuk a vastag cellux-ot, s óvatosan, hogy minél kevesebb levegő szoruljon a papír és a ragasztó közé, körbetekerjük.

persely_ragasszuk körbe

Ha sok levegő szorulna a 2 réteg közé, esetleg egy tűvel szúrjuk ki a buborékot, s próbáljuk meg így kisimítani. Következő lépcsőként a műanyag tetőbe vágjunk egy nyílást a vonalzónk és a vágókés segítségével.

persely_vágjuk ki a pénzbedobó nyílást

És már készen is vagyunk! Ugye milyen egyszerű volt elkészíteni?

kész persely

Ha valaki megcsinálta, nyugodtan töltse fel a Facebookra, hogy mi is gyönyörködhessünk benne. Jó munkát!    

Ha tetszett és hasznosnak találtad a bejegyzést, oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Megosztás

Hozzászólások (2)

  • anon

    Szia! Én az ilyen dobozokat általában decoupage technikával szoktam kidekorálni :) Nálunk is nagy sikere van az ilyen perselynek, én macikávés dobozból csinálom :) Nagyon jók az ötleteid :)

    2013.09.20.
  • Baniko képe

    Kedves Barbi! Örülök, hogy tetszenek az ötleteim. :-) Szerintem bármilyen technikával díszíthetsz dobozokat. Pl. körbetekerheted kenderzsinórral vagy pékzsinórral, vagy ahogy Te is csinálod: dekupázsolhatod. De akár dekortapasszal is díszítheted őket. (Erről itt találsz egy bejegyzést: http://www.baniko.hu/kezmuveskedes-gyerekekkel/ujrahasznositva/ceruzatarto-konzervdobozbol-dekortapasszal/) Sőt még textillel/textilfilccel is bevonhatod a dobozokat - ezt még nem próbáltam, de, ami késik, nem múlik. :-)További jó olvasást és alkotást kívánok!

    2013.09.20.

Oldalak

Szólj hozzá!

Üdvözöllek műhelyemben!

Portréfotó Bakonyi Anikó

Bakonyi Anikó textiljáték-készítő vagyok, a baniko műhelyének tulajdonosa és megálmodója, a designer textilek szerelmese. Ezekből a csodás anyagokból varrok vidám, színes, cuki ajándékokat (pl. plüssfigurákat, dekorációs termékeket) bármilyen alkalomra, legyen az szülinap, karácsony, húsvét, babalátogatás, esküvő vagy épp ballagás.

Blogomban többek között a babázásról, játékokról, textiljáték-készítésről, vállalkozóvá válásom rögös útjáról, valamint egyéb gyerekneveléssel, mesékkel, meseterápiával kapcsolatos témákról is olvashatsz. Ha pedig ezekkel kapcsolatos kérdésed van, írj nekem a kapcsolat@baniko.hu e-mail címre.
Örömmel és mosollyal teli alkotást és ajándékozást kívánok!


ITT TALÁLKOZHATSZ VELEM

Jelenleg személyesen nem tudunk találkozni piacokon, vásárokon.

Kategóriák

Címkék

Kövess a Facebookon is!

Kövess Instagramon!

További képes inspirációk

Már itt is megtalálsz: