Süthető gyurma | baniko műhelye

Süthető gyurma

Még a 2 nyaralás között megnéztük a Millenárison a Bogyó és Babóca kiállítást. Mondanom sem kell, hogy egyből leragadtak a TV előtt, s a meséket nézték. De később azért végignéztük a kiállított vitrineket is, amiben süthető gyurmából, filcből stb. egy-egy mesejelenetet mutattak be. Természetesen a kiállítás végén lehetőség volt kipróbálni a gyurmát, ill. egyéb ajándéktárgyakat vásárolni borsos áron. Hál'istennek ez elmaradt, de azért itthonra beszereztünk magunknak egy kis gyurmát kipróbálásra. Mindhárman választottunk 1-1 színt: Bogi szép pinket, Szabi kéket, én pedig fehéret, amiről itthon derült ki (legalábbis a csomagolása szerint), hogy fluoreszkáló. Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz. Most épp a sütőben "sül" már a gyurma.

Szóval reggel, hogy lefoglaljam a gyerekeket, elővettem a korábban vásárolt sütőgyurmát. Persze nekem is be kellett segítenem, mert sokkal keményebb, mint a hagyományos gyurma. (Ráadásul a papírjára 8+ volt írva.) Viszont utánaolvastam, s a kéz melegétől könnyen megpuhul és formázhatóvá válik, bármit lehet belőle készíteni (pl. fülbevalót, medált, figurákat stb.). Akár a színeket is össze lehet keverni. Mi maradtunk az egyszerűbb dolgoknál. Szabi "kakaós csigát" készített, míg Bogi halacskát a játékkonyhához.

Én meg kísérletezgettem. Megpróbáltam egy baglyot készíteni mindkét gyereknek. Mivel nem volt itthon pici fém karikám, ezért egy lyukat próbáltam valahogy az állatkák fejébe/fejére fúrni, hogy később lehessen is kezdeni velük valamit. Készítettem még 2 virágot, azt hiszem a sima kék egész jó lett, gyűrűként nagyon jól mutatna. Ti mit gondoltok? Ja, a baglyokról annyit, hogy a fiam szerint inkább pingvinre hasonlít. Hááát kinek mi ugrik be róla. Ahhoz képest, hogy most használtam először ilyen gyurmát, egész jó lett. Nincs más hátra, mint a sütés. 130 fokon 30 perces sütési időt írnak.

Sütésre váró gyurmák: bal oldalt a gyerekek által készítettek, jobb oldalon, amiket én csináltam

​Hoppá! Épp most jelzett a sütő órája, hogy letelt a sütési idő. Megyek is megnézem milyenek lettek. :-)) (Utólag olvastam a neten, hogy akár tehetünk alá sütőpapírt is, én erre nem is gondoltam. De így is sikerült.) Tádáááám! Íme a végeredmény. Én elégedett vagyok vele, s a fehér gyurma tényleg fluoreszkál.

A gyerekeknek is nagyon tetszik. (Bogi folyton meg akarja enni őket.) Azt hiszem ajándéknak is kiváló. Lehet készíteni belőle gyöngyöket, s karkötőnek felfűzni vagy éppen nyakláncot, ahogy mi is tettük. De lehet, hogy a Barbie-t is megajándékozom süthető gyurma lánccal, ill. a készülő gyerektáskákhoz akár cipzárhúzókának is el tudnám őket képzelni. Ti mit csinálnátok belőle? Ha alkottatok valamit, nyugodtan osszátok meg velem, hátha másnak még nem jutott eszébe.

Süthető gyurmából készült medálok. Ajándéknak is tökéletes.

 

   

Megosztás

Szólj hozzá!

Üdvözöllek műhelyemben!

Gyerekeimmel egy képen

Bakonyi Anikó textiljáték-készítő vagyok, a baniko műhelyének tulajdonosa és megálmodója, a designer textilek szerelmese. Ezekből a csodás anyagokból varrok vidám, színes, cuki ajándékokat (pl. plüssfigurákat, dekorációs termékeket) bármilyen alkalomra, legyen az szülinap, karácsony, húsvét, babalátogatás, esküvő vagy épp ballagás.

Blogomban többek között a babázásról, játékokról, textiljáték-készítésről, vállalkozóvá válásom rögös útjáról, valamint egyéb gyerekneveléssel, mesékkel, meseterápiával kapcsolatos témákról is olvashatsz. Ha pedig ezekkel kapcsolatos kérdésed van, írj nekem a kapcsolat@baniko.hu e-mail címre.
Örömmel és mosollyal teli alkotást és ajándékozást kívánok!


ITT TALÁLKOZHATSZ VELEM

Mézes-Bábos Mesefesztivál, Telezsák kézműves vásár
2018. december 6-7.
Óbuda

Római parti piac
2018. december 8., 8-13 óra
1031 Budapest, Nánási út 47-49.

Kategóriák

Címkék

Kövess a Facebookon is!

Kövess Instagramon!

További képes inspirációk

Már itt is megtalálsz: