Tablet helyett játsszunk, alkossunk együtt

Segíteni, támogatni kell az anyukákat a kreatív alkotásra, hogy a mai rohanó, digitális korban szocializálódott gyermekeik kezébe adva az eszközt, megélhessék milyen jó érzés, ha valamibe időt fektetünk, magunk készítjük, s annak kézzelfogható eredménye lesz – mondja Győri Ildikó pszichológus. A LifeGarden alapítóját és a Kreatív Gyermeknevelési Eszközök megálmodóját a játékról, a babázásról és annak hatásairól kérdeztük. 

Miért jó játszani? 

A játék a gyermek legfontosabb alaptanulási tevékenysége. Mindent, amit egy kisgyermek a születésétől az első intézménybe történő belépéséig elsajátít, „megtanul”, azt a játékon keresztül teszi. Sokkal inkább az a kérdés, hogyan maradhatna meg ez a magától működő tanulási folyamat. A hagyományos értelemben vett játék, mint tevékenység ugyanis komoly veszélynek van kitéve a mai digitális korban. 

Milyen egy jó játék és mik az ismérvei? 

Minél többféle játékot adunk a gyermekünk kezébe, annál jobb. Legyen az néhány fakocka, pár kődarab, lego, vagy baba, Ő tudni fogja, melyik az, amelyik éppen segíti most a kis életében, és azt fogja kiválasztani, még ha ezzel mi nem is feltétlen értünk egyet. Ha azt akarjuk, hogy egészséges és boldog felnőtt legyen, érdemes  hagyni, hogy ő válasszon, persze bizonyos korlátok mellett. Figyeljük, mi az, ami fölkelti az érdeklődését. Ezek nagyon különböző dolgok lehetnek, hiszen maguk a gyerekek is nagyon különbözőek. Önmagában ugyanakkor egyik játék se „jobb”, mint a másik. Minden attól függ, hogyan, s mire használjuk, segítjük-e velük a gyermekeket. Nem attól leszek „jó szülő”, hogy Barbie baba helyett csak Waldorf babát adok a kislányom kezébe. Mindkettő attól lesz „jó” játék, ha teremtek időt arra, hogy a babával leüljek a gyerekem mellé. 

Milyen szerepet tölt be a babázás a kisgyermekek életében? Van-e a babázásnak pozitív hatása a gyermeknevelésben? Milyen képességei fejlődnek általa?

A babázás is egy komoly és összetett tanulási tevékenység. A tudatos játékkal a gyermek szocializációs készséget fejleszthet, a finom-motorikus képességekre egyértelműen jó hatással van. Ha megnézzük, a 70-es években a cipők fűzősek, a kardigánok pedig gombolósak voltak, és egy gyermeknél sem volt gond az iskolába kerülést követően az írással. Mára mindent tépőzárakkal egyszerűsítettek le - így nem véletlenül - egyre több kisgyermek küszködik az iskolában  az írással, hiszen a keze nem áll készen az állandó és ügyes „ceruza-fogásra”. 

Hatalmas felelőssége van a szülőnek abban, hogy mit nyom a gyermeke kezébe: tabletet vagy keresztszemes hímzést. Bár mindkét tevékenység alatt csend van, mégis hatalmas minőségi különbség van köztük. Az alkotás során a gyermek megtapasztalja az összefüggést, hogy csinál valamit, - melybe időt fektet – aminek aztán kézzelfogható eredménye lesz. Ez nem csupán a kreativitást, hanem az egyén kompetenciáját is fejleszti, mely nagyon fontos az egészséges önértékelés kialakulásában. Szembeállítva azzal, amikor a szülő mindent készen megvesz, s csak odanyomja a gyerek kezébe. Az alkotás alatt kialakul, megélhető az egyéni képesség tudata: olyan ügyes vagyok, hogy ezt meg tudom csinálni, eredménye van a munkámnak, ami az egészséges önbecsüléshez szükséges élmény. A túlzásba vitt tabletezéssel elmarad az önértékelés épülése, és eltorzíthatja az időérzéket. A gyerekek nagyon gyorsan és észrevétlenül hozzászoknak az állandóan, a másodperc tört része alatt és kéretlenül is frissülő applikációkhoz, melyek hatására újat és még újabbat akarnak, minél gyorsabban. A valóságban azonban egyáltalán nem így működnek a dolgok, ritkán készül el egy rántotta 0,3 másodperc alatt, de semmiképp nem alakul át tükörtojássá, még kétszer ennyi idő alatt sem. 

A társas kapcsolatok kialakításához beszélgetés kezdeményezéséhez pedig percek, órák, esetleg napok kellenek. Nem véletlen, hogy a mai gyerekek nagy része nem tud és nem mer beszélgetni. Több olyan tízévessel találkozunk, aki szorong, egyedül érzi magát, és a nevét sem meri kimondani hangosan. Hozzuk vissza őket a földre, például a babázással. Öltöztessük föl együtt a babát, nagyobbacskákkal akár együtt is varrhatunk rá ruhát. A babázás mindezen túl a feszültség levezetésében is segít: a gyermek kijátszhatja magából a gondjait. Utóbbit kezeljük azonban óvatosan, támogató figyelemmel, és ha nyilvánvalóvá is válik a probléma számunkra, semmiképp se „öntsük” azt a gyermek a fejére, helyette konzultáljunk más anyukákkal, barátokkal, szülőtársakkal.

Látsz különbséget az egyes korcsoportok babázási szokásaiban? Melyik korosztálynak milyen babát ajánlanál játék céljából? 

Kisebbeknek célszerű a puha játék, a puha baba. A szülőknek nyilván érdemes egy életkori ritmust tartani a játékok megválasztásakor. Kiscsoportos óvodás kislány kezébe nem feltétlenül egy Monster High baba való, már csak azért sem, mert ijesztő, és következhet belőle egy éveken át tartó éjszakai bepisilés hullám, ami pedig mindenkit felőröl. Helyette próbáljuk meg együtt, az időjárásnak megfelelően felöltöztetni a babát, máris készséget tanítunk gyermekünknek és kompetencia kialakításához kötjük e játéktevékenységet, magunk számára is, hiszen egy csapásra fog megszűnni a reggeli „Anya, mit vegyek fel?” dialógus.

Sokan nem is adnak babát a fiaik kezébe, mondván az „lányos” játék. Káros hatással lehet-e egy baba egy kisfiú fejlődésére?

Nem csak lányoknak kell babázni. Gondoljunk csak bele, hányan várják el a férjüktől, hogy esténként ő fürdesse meg az „igazi” kisbabájukat? Hogyan tegye meg, ha ő akkor fog „babát” először a kezében? A kisfiúk is megélhetik a társas kapcsolatokat, ha más nem, játékból. A testi kontaktus is normalizálódik, de mindenekelőtt a gyermekünkkel tegyük rendbe a testi kontaktust, öleljük meg, amennyiszer csak tudjuk, simogassuk, pusziljuk meg, és dicsérjük a kedvességéért. Ha ő megéli mindezt, akkor tudja majd visszaadni, először babával, aztán a társának.

Vannak, akik azért nem hajlandóak Barbie-babát adni kislányaik kezébe, mert egy hamis nőideállal való azonosulástól féltik őket. Mennyire reális ez a félelem? 

Egy gyermeknek alapvetően a szülő a modell, azt kezd a Barbie babával, amit ő mutat neki. Együtt öltöztetgetjük, esetleg ruhát is készítünk neki. Megvesszük a kész babát mindenféle kiegészítőkkel és az odaöntjük a gyerek elé, hogy kezdjen vele valamit? Amit átél, azt kapjuk majd vissza. Ha az anyuka folyton edz és diétázik, a kislánya rögtön a babán is azt fogja nézni, hogy az milyen vékony. A gyerek  nem attól lesz anorexiás, hogy Barbie-zik, hanem azért, mert alacsony az önértékelése, csúnyának, értéktelennek érzi, éli meg magát.

Ha minden reggel leteremtem a lányomat, hogy megint rossz harisnyát vett fel a farmerszoknyához, vajon hogy érzi magát? Kompetensnek? Ügyesnek? Szépnek? Esetleg az állandó kritika majd alacsony önértékeléshez vezet? Mindez teljesen független a Barbie babától. A szülőt semmilyen játék nem pótolja. Szánjunk időt gyermekeinkre, hiszen számunkra ők a legértékesebbek: játsszunk, babázzunk, alkossunk velük együtt minél többet, de legalább hetente kétszer fél órát.