Táskaszörny
Férjem, egészen az utolsó pillanatig nem tudta, hogy minek fog beöltözni Halloweenkor. De, bevallom őszintén, nem tartott sokáig, amíg kitalálta. Otthon talált egy fekete táskát, ebből készített egy szörnyet, amit aztán a fejére húzott. Hogy kilásson a táskából, keresett egy vékony anyagot, amin átlát. Mivel az anyagaim között pirosat talált, ezért ebből lett a szája, s ezen keresztül nézett ki. A szörny fogai fehér filcből készültek, s ahol hiányzik a foga, ott kukucskált ki. A szemek pedig Auchanban vásárolt olcsó zöld karácsonyfa gömbből készültek. Erre ragasztott piros és fehér öntapadós matricákat. Majd a gömbök végének kivágott 2 kicsi lyukat, s hátul összekötötte őket, hogy ne essenek le.
És végül elkészült a táskaszörny:
Azért egy picit én is segítettem: a piros anyagra kézzel ráfércelt fogakat én varrtam rá belülről a táskára. :-) A következő bejegyzésemben pedig megmutatom, hogy minek öltöztek be a gyerekek. Tartsatok velem akkor is.
Szólj hozzá!