Újabb inspiráció: Provence-i stílusú nyaraló | baniko műhelye

Újabb inspiráció: Provence-i stílusú nyaraló

2007-ben nyaraltunk először gyerekekkel (akkor még csak Szabi és Tamus volt meg) Balatonfüreden. Idén júliusban ismét sikerült egy hetet eltöltenünk Balatonarácson férjem nagybátyjáéknak a jóvoltából. Ott van ugyanis nyaralójuk, s meghívtak minket egy hétre. A Facebookra pár napja már töltöttem fel összehasonlító képeket a gyerekekről. Ugyanis sikerült néhány fotót készíteni olyan helyeken, ahol 5 évvel ezelőtt is már jártunk. Épp ezért gondoltam írok egy bejegyzést a nyaralásról. S hogy kapcsolódik mindez a varráshoz? Olvasd el, s megtudod!

  Szóval már nagyon vártuk ezt a nyaralást, s mikor megláttam a vendéglátóink "haciendáját", egyből beleszerettem. Nemcsak külsőleg, de belsőleg is egy bájos, provence-i stílusú házikó fogadott minket. (Egyből Zsuzska barátnőm jutott eszembe, aki szintén imádja a mediterrán és provence-i stílust. És milyen a véletlen? A Tihanyi Apátsághoz felfelé baktatva össze is futottunk Vele teljesen véletlenül.) Szintén zárójelben jegyzem meg, hogy még a gyerekek születése előtt férjemmel már jártunk kettesben Provence-ben, s ennek hatására is születtek kézműves alkotásaim.

 

A provence-i stílus fő jellemzője a természetesség.

  • Színei: a mediterrán stílusnál fakóbb, visszafogottabb, napszítta színek, mint pl. a fehér, törtfehér, bézs, mályva, szürkéskék (vagy kékesszürke, mint a Balaton), tengerkék, olajzöld, szürke, (levendula)lila.
  • Alapanyagok: fa, kő, bőr, mázas kerámia, vörösréz.
  • Textil: pamut, lenvászon, gyapjú, selyem, esetleg bársony. A textil mintája lehet kockás, csíkos, pöttyös vagy apró virágos. Szép kiegészítő lehet egy csipke vagy egy kézi hímzés is. (Így akár újra elővehetjük a nagymamától örökölt terítőket, abroszokat is.)
  • Lakberendezés: antikolt fa bútorok, karfás székek/padok, nyitott polcok, kisbútorok.

 Kékesszürke fonott szék - benne Szabi

S ha már Balatonarács és Balatonfüred, akkor ne felejtsük el megemlíteni a szomszédban lévő Tihanyt sem. S hogy kapcsolódik Tihany Provence-hez?  Mindkettő szimbóluma a levendula. Ráadásul a Tihanyi félsziget klímájának köszönhetően az itthon termesztett levendula jobb, mint a franciaországi. Házigazdáinknál nemcsak a kertben vagy a teraszon volt fellelhető, hanem bent a házban is lépten-nyomon illatpárnába vagy szárított levendulába ütköztünk. Maga a fehérre meszelt ház a kékesszürke antikolt fa teraszával, ill. kiegészítőivel (pl. spaletták, fonott karfás fotelok stb.) elbűvölő volt. Nem csoda, hogy egyből beleszerettem. A nyaraló belseje is hűen tükrözte a provence-i stílust: a hálószobákban csak 1-1 franciaágy (természetesen kék csíkos ágyneművel), fonott fedeles láda, nyitott könyvespolc; az előszobában antikolt fehér komód, az étkezőben kékesszürke (mint a spaletta, ill. a teraszok) tálaló, a konyhában kék-fehér kockás konyharuha, edényfogó, s természetesen levendulás asztalterítő.

A feelinget csak tovább fokozta, hogy egyik délután átmentünk komppal Tihanyba, s egy nagyon cuki kis üzletre bukkantunk hazafelé, a Levendula Udvarház kézműves ajándékboltjára.
 

Tihanyban az ajándékbolt előtt

Természetesen be kellett mennünk, de fotózni nem mertem. Nem is baj, mert a website-jukon rengeteg szép fotó szerepel. Úgy jöttem ki, hogy ilyen kézműves boltot én is szívesen nyitnék. Nagyon sok ötletet kaptam, s rengeteg inspiráció ért. Sok kézműves terméket árulnak, ami kapcsolódik a levendulához pl. szappanokat, gyertyákat, kozmetikumokat, hímzett illatosító levendulás zacskókat, levendulából készült lakberendezési díszeket (pl. babákat, levendulabuzogányt, levendulamintás kerámiákat stb.). Ezenkívül provence-i stílusú bútorok is fellelhetők náluk. El is határoztam, hogy karácsonyra biztosan készítek pár ajándékot (pl. párnát, illatosító zsákocskákat, konyhai edényfogót stb.) köszönetképpen vendéglátó házigazdánk feleségének. Lali, ha olvasod ezt a posztot, el ne áruld ezt a Beának! Természetesen ha elkészülnek az újabb alkotásaim, akkor bemutatom Nektek!

 

Megosztás

Hozzászólások (2)

  • anon

    Kedves Ancsa! Igazán meglepett az, hogy a mi kis szerény otthonunkat (igaz nyaraló, de én már inkább itt élnék, mint Budapesten!), ennyi dicsérettel említed! Köszi szépen, remélem hamarosan ismét eljöttök hozzánk Arácsra! Lalli

    2012.08.06.
  • Baniko képe

    Kedves Lali! Mi köszönjük még egyszer a meghívást. Ha nem voltunk láb alatt, akkor máskor is szívesen megyünk! Azt meg simán megértem, hogy szívesebben élnél ott, mint itt Pesten. :-) Puszi Nektek. Ancsa

    2012.08.15.

Oldalak

Szólj hozzá!

Üdvözöllek műhelyemben!

Portréfotó Bakonyi Anikó

Bakonyi Anikó textiljáték-készítő vagyok, a baniko műhelyének tulajdonosa és megálmodója, a designer textilek szerelmese. Ezekből a csodás anyagokból varrok vidám, színes, cuki ajándékokat (pl. plüssfigurákat, dekorációs termékeket) bármilyen alkalomra, legyen az szülinap, karácsony, húsvét, babalátogatás, esküvő vagy épp ballagás.

Blogomban többek között a babázásról, játékokról, textiljáték-készítésről, vállalkozóvá válásom rögös útjáról, valamint egyéb gyerekneveléssel, mesékkel, meseterápiával kapcsolatos témákról is olvashatsz. Ha pedig ezekkel kapcsolatos kérdésed van, írj nekem a kapcsolat@baniko.hu e-mail címre.
Örömmel és mosollyal teli alkotást és ajándékozást kívánok!


ITT TALÁLKOZHATSZ VELEM

Jelenleg személyesen nem tudunk találkozni piacokon, vásárokon.

Kategóriák

Címkék

Kövess a Facebookon is!

Kövess Instagramon!

További képes inspirációk

Már itt is megtalálsz: