Valentin napi ajándékötlet - mini plüss békaherceg
Azt hiszem a Valentin nap - a szerelem/szeretet ünnepe - a Halloween mellett a másik olyan ünnepünk, ami megoszt minket. Van, aki szereti; van, aki utálja. Sokan azt gondolják, hogy nem kell ahhoz egy külön nap, hogy meglepjük kedvesünket valamivel, emlékeztessük őt arra, hogy szeretjük. De valljuk be: a gyakorlatban, ill. egy kapcsolat előrehaladtával ezek az apró dolgok feledésbe merülnek. Így igenis jól esik kettesben tölteni egy kis időt párunkkal (főleg, ha már gyerekeink is vannak), és csak egymásra figyelni. Mert ennek a napnak arról kéne szólnia, hogy örülünk a párunknak, annak hogy van nekünk. :-)
Magyarországon a Valentin nap a rendszerváltás óta van jelen. Még emlékszem ifjú zsenge koromból az Andrássy út elején lévő óriási lufiboltra, aminek a kirakata ilyenkor teli volt az itthon ritkaságszámba menő héliumos forma lufikkal. Tudjátok azokkal a csillogó piros szív alakú lufikkal. :-) Sokan azonban "csak egy kereskedelmi ünnepnek" tekintik. Felmérések szerint körülbelül annyi praliné és táblás csoki fogy ebben az időszakban, mint húsvétkor. Nem véletlen, hogy a csoki és a virág (vörös rózsa, aminek az ára ilyenkor az egekbe szökik) a legnépszerűbb ajándék ezen a napon, és elsősorban a fiatalok körében. Azt gondolom nem titok, hogy elsősorban mi nők tartjuk fontosnak az ünnepet. Szeretjük azt érezni, hogy fontosak vagyunk a másiknak. Mégis a férfiaknak okoz nehézséget az ajándékvásárlás. Mi nők általában valamilyen saját készítésű ajándékkal lepjük meg párukat, amivel ki tudjuk fejezni szeretetüket, bele tudjuk tenni szívünket, míg a férfiak bemennek egy boltba és levesznek valamit a "polcról".
A békakirály c. Grimm mese és a meglévő békám ihlette ezt az űbercuki plüss békaherceget. Olyan pici, hogy a tenyeremben is elfér. A mesét rengetegszer feldolgozták már, az egyik legismertebb talán a Disney féle Hercegnő és a béka. Azt tudtad, hogy az eredeti mesében nem egy szerelmes csóktól változik vissza a béka herceggé, hanem a királylány a falhoz vágja a békát. :-)
A béka háta szokás szerint pihe-puha, simogatnivaló polárból, az eleje pedig 100% pamutvászonból készült. Körülbelül 12 cm magas, vagyis a tenyeremben is elfér. Négy féle anyagból tudom elkészíteni.
A hasára természetesen egy piros szív került, amire kézzel hímeztem rá a "Kiss me!" feliratot. (Egyik este, amikor hímeztem Szabi odajött és megkérdezte, hogy a feliratot kézzel hímzem rá? Ő azt hitte géppel. De nem, kézzel, többek között ettől is lesz egyedi.) Szemei pedig, ahogy már megszokhattátok tőlem, gombok. (A fotón még csak 95%-ban van kész a béka, a szemeket csak ezután varrtam fel.)
És ajándékcsomagolás (Valentin napi üdvözlő és díszzacskó) is kérhető hozzá.
Ti ünneplitek a Valentin napot? Ha igen, mit ajándékoztok egymásnak? Írd meg hozzászólásban!
Szólj hozzá!