Sajnos hétvégére újfent lebetegedett a Bogi, így nem tudtunk elmenni az előre betervezett budatétényi szüreti felvonulásra. Pedig Bogi mostanában nagyon odavan a lovakért. Persze csak mesékben (élő lóhoz nem hiszem, hogy oda merne menni), ill. folyton lovacskásat játszik, s négykézláb törli fel a lakást. Nem akartam Szabit "büntetni" azzal, hogy neki is a lakásban kell ülni, így sikerült egy rokon "bébiszittert" beszerveznem (ugyanis Tamás 3 napos céges sörivászaton vett részt Münchenben), s vele kimentek a Margitszigetre. Mi pedig addig Bogival újra alkottunk - persze betegen sokkal kevesebb ideig kötötte le a dolog, de jópofa mulatság volt.
Kitaláltam, hogy megint újrahasznosítunk:
nyomdázni fogunk, mégpedig virágokat.
Volt itthon egy csomó kiürült
PET palackunk (1,5 literes és 0,5 literes ásványvizes, üdítős), sőt átkutattam a műanyag szelektív kukánkat is kincsekért. :-) Most már adott volt egy csomó PET palack és kupak (kicsi, nagy, lapos stb.). Elővettem a festéket - ujjfestéket használtunk, de temperával vagy akril festékkel sokkal szebb hatást érhetünk el -, s indulhatott a móka.
-
Három kis tálkába festéket öntöttem (pirosat, sárgát és kéket), majd a PET palackok alját belemártottam, s rányomtam a papírra. Mivel mindegyik palack alja más formájú, ezért különböző virágokat kaptam, nem volt 2 egyforma köztük - hacsak én nem akartam szándékosan egyformára őket.
-
Miután megszáradtak a virágok, elővettem a temperát, s szárat, levelet festettem nekik. S ha ez is megszáradt, tádááám készen volt a képünk.
És ekkor jött az újabb ötlet: mi lenne, ha a
kupakokkal is nyomdáznánk? A technika ugyanaz, mint az előbb:
kupakot festékbe belemártani, majd rányomni a papírra. A kis és nagy kupakok váltogatásával változatosabb képet készíthetünk.
Először egy
pillangóra érkezett megrendelés Bogitól, majd készítettem egy
csigát is.

Természetesen a
virágok sem maradhattak el.

S ha már
szüret, ill. a
betakarítás ideje a szeptember (hétvégén legalábbis még szeptember volt), akkor pár
gyümölcs is készült, mindkettő kupaknyomdával.

És végül, de nem utolsó sorban
Bogi művei: kék virágok PET palackból, ill. kék szemű és farkincájú pillangó apró szárnyakkal kupaknyomdából. :-))

A fentebb elkészült alkotások inkább lányosak, mivel Bogival készítettük, de Ti nyugodtan vegyétek fiúsabbra (autó, repcsi, hajó, vonat stb.). Én csak az ötletet adom, a képeket Ti készítitek személyre szabva. :-))
Jó alkotást kívánok!
Szólj hozzá!