Romantikus párna
Tegnap banki ügyek intézése kapcsán a XI. kerületbe kellett mennünk férjemmel. Utána benéztünk az Allee Bevásárlóközpontba, nevezetesen a Mesebolt ott található üzletébe. Mint mindig, most is nagyon sok szép anyag közül lehetett választani. Gondoltam körülnézünk párna ügyben, amit balatonarácsi vendéglátónknak szeretnék ajándékba készíteni, s férjem segít kiválasztani a színben összepasszoló anyagokat. (Hiszen ő illusztrátorként nálam sokkal jobban ért a színekhez, s jobban össze tudja párosítani a textíliákat is.). Kezdetben szürkéskék színösszeállításban gondolkodtunk, de aztán megláttuk ezt a zöld-bézs csíkos anyagot, s egyből megtetszett mindkettőnknek. Innentől kezdve már igen hamar megtaláltuk a hozzá illő virágos anyagot. Az pedig nem volt kérdéses, hogy valami csipkét is választok hozzá, hiszen Bea (vendéglátónk) anyukája szeretett és tudott is horgolni, így rengeteg csipke terítő díszíti az arácsi nyaralót.
Még be kell avatnom az anyagokat, de már alig várom, hogy dolgozhassak velük. Szerencsére jövő héten már mennek oviba a gyerekek, így a többi elmaradt ötletem mellett, a párna megvarrására is sort kerítek. Addig is olvassátok a blogot, s figyeljétek a párnát!
Szólj hozzá!